Sajnos, el kellett mennünk dolgozni a második együtt töltött éjszakánk után. Itt a vasárnap már munkanap. A második éjjel már nem nagyon sírdogált, mert itt aludt a barátnőm kutyája (25%-os tulajdonom) és ez nagyon feldobta őt. Frank nincs 0.5 kg, de úgy viselkedik, mint egy félelmetes falkavezér. A sok játék és kötekedés a megértő nagyobb kutyával, vélhetően elfárasztotta és talán elvonta a figyelmét a mamája keresésétől. Így viszonylag normálisan tudtunk aludni. A nyári napköziben nem voltam ma 100%-os munkaerő. Rettegtem, hogy mi lehet otthon. Látni véltem, ahogy áramütést kapott, mert mégis sikerült belepisilnie valamelyik elosztóba, annyira igyekezett. Vizualizáltam, ahogyan idegösszeomlást kapott, miután hiába zokogott utánunk. Esélyesnek láttam, hogy a mindkét vizes edényét feldöntötte, nincs vize és kiszárad. Nem emlékeztem pontosan, hogy a műanyag flakonos körömlakklemosót biztosan feltettem-e a magasabb polcra. Esetleg átharapja, belenyal és vége. Eszembe jutott, hogy a hangszóró zsinórját is rángatta, ha az ráesik, ő meghal. Szóval így telt a napom. Ott voltam a gyerekekkel, de csak testben. A csoportból egy fiúnak vérezni kezdett az orra, mire reagáltam, már a pólója is csupa vér volt. Úristen. Ivott eleget? Szerencsére kolléganő megcsinálta a kötelező itatást, mert látta, hogy rám ma nem lehet építeni. 40 fok felett vagyunk, és ha bárkinek bármi baja van, az első kérdés: „Ivott eleget?” Izrael legdélebbi részén „kiszáradástól rettegés” vírus van, már én is elkaptam. Távozáskor be kell ütni a kódom. Másodpercre pontosan megtettem és rekordot döntöttem a hazajutási időben. Hallottam, ahogyan dobog a szívem, amikor benyitottam. Frank ásítozva jött elő a fürdőszobából. Felkaptam, agyonpuszilgattam. Összeszedtem a sok kakit és pisit. Átmentünk az állatkereskedésbe, ott elaléltak, ahogyan meglátták a kutya-táskámban, amit tegnap ajándékba kaptunk. Vettünk szuper tápot, mini hámot és „kutya távoltartó” sprayt. Nehezen értették, mit akarok, de amikor sikeresen önkifejeztem héberül, hogy „a kutya áramot akar enni én pedig ezt nem akarom” végre leesett nekik. Rengeteget fizettem, de a táp, a spray, a hám és a rágcsálni való minősége ugye. Hazaértünk, lefújtam az elektromos dolgokat és a cipőket. Eddig még nem járt arra, hát majd látjuk a minőséget. A tápra rávetette magát és felporszívózta az utolsó szemig. Holnap megyünk az állatorvoshoz. Ő majd megmondja, mekkora lesz. Ma fogadást kötöttek velem, hogy nagy. Hiába mondom, hogy ő keverék, csak olyan, mint egy labrador. „Ezt ki mondta?” - Az eladó. „Ja…” és röhögnek a kollégák. Jó, tudom, hogy Izrael az okos eladók földje, de nem vagyok átverhető. Az újszülött labradorok ekkorák. Mindegy, holnap eljön az igazság pillanata. Igazából nem számít, nekem azt is mondhatja, hogy 120 kg lesz és akkora mint én, semmi nem baj már.