Frank 8-9 hetes lehet. Lassan két hete élünk együtt. Feloldódott, egyre kevesebbet alszik és nagyon aktív. Mindennel játszik. Felmosni nem lehet, csak ha ölben van. A felmosó tetején szeret a legjobban utazni. A kutyaboltot szinte naponta látogatom. Vásárolgatok, beszélgetek. Legutóbb elhamarkodottan írtam, hogy hat a „kutya távoltartó” spray. Csak az első napon hatott, a második fújásra már immunis lett. Visszamentem a boltba, panaszkodtam. Kiderült, hogy van egy sokkal jobb. Megvettem, hazamentem, fújtam. Azóta a kutya szinte már mániákusan játszik a vezetékekkel. Sőt, ott is alszik. Nem tudom, hogy mit tegyek. Szeretem az üzletet. A kutya toalett például bevált. Használja. Olyan, mint egy pelenka, de a kőre van ragasztva. Már nincsenek foltok és szag a lakásban. Szobatisztaság kipipálva. A jutalomfalat nagyon sikeres. Kizárólag ez az áramhoz való vonzódása jelenleg a megoldandó feladat. Tudom, ha ezen túl leszünk, jön a többi kihívás majd. Már látom, hogy az ágyunkban alvás a következő vágy. Az ágyunk mellett alszik, természetesen álomba simogatással. Éjjel viszont felébred és küzd azért, hogy felmásszon. Néhány héten belül ez sikerülni fog, ha ilyen ütemben növekszik. Azt hiszem, hogy szeretnék inkább belül aludni, amikor eljön a nagy pillanat. Pihenésre van szükségem. Frank pedig semmit nem ad fel könnyedén. Okos, kedves és erős akaratú személyiség. Pedig még sehol nincs a dackorszak, amit 8-9 hónapos korára ígér a szakirodalom. Egész életemben kutyákkal éltem együtt, most Izraelben volt 2 év szünet. Sosem tanulmányoztam ennyire az erről szóló írásokat, de most nagyon jól szeretném csinálni, a lehető legkevesebb hibával. A koromat figyelembe véve, Frank talán az utolsó kutyám. Szeretném, ha boldog élete lenne a lehető legkevesebb konfliktussal.

A – szerintem - tökéletes kutyatáskában és hámban Frank végig hisztizte az utat a doktor nénihez és vissza. Sziklák gördültek le a szívemről, amikor kiderült, hogy valóban 7 hetes az úr és nem lesz 10 kg soha. Pontosan úgy fest, mint egy pár hetes labrador, de nem az. Ő a tökéletes keverék. Jelenleg 1,30 kg és egészséges. Ha azt mondta volna a doktor néni, hogy óriási lesz, megbirkóztam volna a lelki teherrel, hogy iskola kell, mert én nem tudok óriásokat sétálni és viselkedni tanítani. Így azért sokkal jobb. Horrorisztikus összegért befizettük a programot, amiben minden oltás, chip és vitamin benne foglaltatik, ami csak van. Az első szuri 2 hét múlva lesz, most csak féregtelenítés. Addig teljes karantén, nem mehet a szabadba. Kezd normalizálódni az életünk. Gyakorlatilag szinte egész nap alszik, eszik, elhúz ezt- azt és ürít. A vezetékeket gondosan lefújtam a kutya távoltartó spray-vel, egyelőre kerüli őket. Nyugodtan mehetünk dolgozni, nem visít, teljesen természetes neki, hogy gyakran van egyedül. Mióta kutya tulajdonos lettem, egyre többen mutatnak nekem képeket a kutyájukról, mesélnek a kollégák. Holnap kap majd valami ajándékot is. Ez egy misztikus, zárt kör, amit csak az ért meg igazán, aki a körön belül van. Imádjuk az imádatot, a kedvességet, a bizalmat. Farok csóválva, hittel, pozitívan élünk mi kutyások. Rohanunk haza, mert de jó örülni egymásnak és nyalakodni. Hülye játékokat veszünk a kutyának, aki végül csak a papucsunkat rágcsálja. Tele vagyunk ötletekkel. Most szeretném elérni az egy helyre kakilást, ezért követem a tanácsot, hogy egy kakit a kijelölt helyen hagyok egy újságon. Hátha bejön a dolog. A doktornőnél, már pisilnie kellett, de nem mertem letenni az utcán, mert a lelkemre kötötték, hogy csak az oltások után engedjem. Kibéleltem a táskát, de az száraz maradt. Hazaérve a kövön-de már az újsághoz közel-könnyített magán. Messze még a szobatisztaság. Nagyon messze.

Sajnos, el kellett mennünk dolgozni a második együtt töltött éjszakánk után. Itt a vasárnap már munkanap. A második éjjel már nem nagyon sírdogált, mert itt aludt a barátnőm kutyája (25%-os tulajdonom) és ez nagyon feldobta őt. Frank nincs 0.5 kg, de úgy viselkedik, mint egy félelmetes falkavezér. A sok játék és kötekedés a megértő nagyobb kutyával, vélhetően elfárasztotta és talán elvonta a figyelmét a mamája keresésétől. Így viszonylag normálisan tudtunk aludni. A nyári napköziben nem voltam ma 100%-os munkaerő. Rettegtem, hogy mi lehet otthon. Látni véltem, ahogy áramütést kapott, mert mégis sikerült belepisilnie valamelyik elosztóba, annyira igyekezett. Vizualizáltam, ahogyan idegösszeomlást kapott, miután hiába zokogott utánunk. Esélyesnek láttam, hogy a mindkét vizes edényét feldöntötte, nincs vize és kiszárad. Nem emlékeztem pontosan, hogy a műanyag flakonos körömlakklemosót biztosan feltettem-e a magasabb polcra. Esetleg átharapja, belenyal és vége. Eszembe jutott, hogy a hangszóró zsinórját is rángatta, ha az ráesik, ő meghal. Szóval így telt a napom. Ott voltam a gyerekekkel, de csak testben. A csoportból egy fiúnak vérezni kezdett az orra, mire reagáltam, már a pólója is csupa vér volt. Úristen. Ivott eleget? Szerencsére kolléganő megcsinálta a kötelező itatást, mert látta, hogy rám ma nem lehet építeni. 40 fok felett vagyunk, és ha bárkinek bármi baja van, az első kérdés: „Ivott eleget?” Izrael legdélebbi részén „kiszáradástól rettegés” vírus van, már én is elkaptam. Távozáskor be kell ütni a kódom. Másodpercre pontosan megtettem és rekordot döntöttem a hazajutási időben. Hallottam, ahogyan dobog a szívem, amikor benyitottam. Frank ásítozva jött elő a fürdőszobából. Felkaptam, agyonpuszilgattam. Összeszedtem a sok kakit és pisit. Átmentünk az állatkereskedésbe, ott elaléltak, ahogyan meglátták a kutya-táskámban, amit tegnap ajándékba kaptunk. Vettünk szuper tápot, mini hámot és „kutya távoltartó” sprayt. Nehezen értették, mit akarok, de amikor sikeresen önkifejeztem héberül, hogy „a kutya áramot akar enni én pedig ezt nem akarom” végre leesett nekik. Rengeteget fizettem, de a táp, a spray, a hám és a rágcsálni való minősége ugye. Hazaértünk, lefújtam az elektromos dolgokat és a cipőket. Eddig még nem járt arra, hát majd látjuk a minőséget. A tápra rávetette magát és felporszívózta az utolsó szemig. Holnap megyünk az állatorvoshoz. Ő majd megmondja, mekkora lesz. Ma fogadást kötöttek velem, hogy nagy. Hiába mondom, hogy ő keverék, csak olyan, mint egy labrador. „Ezt ki mondta?” - Az eladó. „Ja…” és röhögnek a kollégák. Jó, tudom, hogy Izrael az okos eladók földje, de nem vagyok átverhető. Az újszülött labradorok ekkorák. Mindegy, holnap eljön az igazság pillanata. Igazából nem számít, nekem azt is mondhatja, hogy 120 kg lesz és akkora mint én, semmi nem baj már.

Valahogy éreztem, hogy ma valami jó történik velem. Teljesen váratlanul, le kellett mennem úszni délután. Pénteken nem szoktam, csak szombaton, de annyira meleg volt és üres délutánnak néztem elébe. Jeges kávé, úszkálás, napfény. Azt hiszem, ez nekem a mennyország. Felnézek és jön három gyerek egy apró kis kutyával. Felugrok, mert  valami gyönyörű, okos kutya szempár figyel. A gyerekek kérdezik, hogy meg akarom-e venni. Nem is értem miért, de azonnal azt mondtam: IGEN! Át is vettem az ölembe. Közben többen is jöttek ámulni, de közöltem, hogy már elkelt. (árról még szó sem volt) Egy fiatal lány sértetten mondta, hogy azért csak meg lehet talán nézni… Esküszöm, hogy mindig csak a jegeskávé árát viszem a strandra, de most bedobtam a pénztárcámat indulás előtt, mert siettem. Kérdeztem a gyerekeket, hogy hol vannak a szüleik, de erősködtek, hogy ők az eladók. Azért odamentünk apukához, aki megerősítette a dolgot. Valóban, ez a gyerekek dolga, az ő pénzük, így egyeztek meg, így szülhetett a kutyájuk. Megegyeztünk. Összekapkodtam a cuccaimat és elindultunk. A gyerekek még megpuszilgatták Őt és sírtak. Sírtunk. Minden héten adott időben ott kell lennem a kiskutyával a strandon, hogy lássák, hogy minden rendben. Útközben rengetegen megállítottak, egy férfi vizet öntött a tenyerembe, hogy itassam és mosdassam, 40 fok felett van. Kezem-lábam remegett. Nem értettem magam. Tegnap éppen előadást tartottam valakinek arról, hogy nincs lehetőségem jelenleg kutyát vállalni. Hazafelé eszembe jutott az is, hogy nem élek egyedül. Meg is kellett állnom ezt átgondolni és a kutyust megnyugtatni, akinek nem volt kellemes a táskában utazni. Hazaértünk és megpróbáltam gondolatban beérni a cselekvő önmagamat. Régi probléma, hogy nem kapcsolom sebességbe az agyam, mielőtt beszélek vagy cselekszem. Ezzel együtt kell élnem. Mondok, cselekszem, majd utólag értelmezem, és nagyon hitelesen elmagyarázom magam. De amikor a szempárba néztem, minden bizonytalanságom elszállt. Ez az élet rendje, ennek így kell lennie. Mert megérdemeljük egymást ezzel az öklömnyi hófehér labrador külsejű minikével. Hazaértünk, letettem egy plédre és azonnal elaludt, elájult. Nem volt időm védőbeszéddel készülni, megérkezett a ház „ura”, aki észre sem vette őt először, majd megkérdezte, hogy mi ez. Kutya? Cica? Egér? Meghallgattam a rövid monológot a felnőttségről, az egyeztetésről, a felelősségről stb. Aztán ránézett a szempár és csend lett. Az élet az ilyen. Nincsenek ideális helyzetek. Fotózni kezdte, elmondta neki a szabályokat, adott neki nevet. Frank. Frank egyelőre figyel, eszik, hisztizik, alszik, pisil, kakil. Felvetettem, hogy majd ki kell herélni. Ezt még megvitatjuk. Olyan, mint egy újszülött, nincs 0.5 kg. Most veszek egy mély levegőt és harmonizálódni próbálok.